Jóga egyszerűen

5 dolog, amit az instagram kihívásokon tanultam

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én imádom az instagramot. Sokszor egy képpel (és persze néhány velős hashtaggel) többet el lehet mondani, mint egy terjengős blog-vagy facebook posztban. Ezért is vágtam bele kettőbe még júniusban. Sejtettem, hogy nagy falat lesz így egyszerre, de szeretem a kihívásokat, ugye 😉

Bár én nem vagyok érintett sem IR, sem PCOS témákban, nagyon régóta követem Iza életmód blogját, a 160 grammot. Nemcsak a mindenmentes, egészséges receptjeit szeretem, hanem más írásait is mindig nagy kedvvel olvasom.
A blogszemléit pedig egyenesen imádom, tök jó, hogy valaki leválogatja nekem a havi igényes tartalmakat a netről, és már csak olvasni kell… ezen felül mindig lenyűgöz azzal, ahogyan az életmódját alakította az ételérzékenységeihez, ezért is gondoltam úgy, hogy támogatásképp részt veszek a #mutasdazéletmódod kihívásában, és már az első nap tudtam, hogy nem fogunk unatkozni… A legelső feladvány ugyanis az volt, hogy a kedvenc fakanalunkat mutassuk meg. Én itt nemcsak viccesre, de jógásra is vettem a figurát, íme az eredmény: 

https://www.instagram.com/p/BUyy8TAB3fu/?taken-by=renijoga

Emellett, hogy azért a jóga se szoruljon teljesen háttérbe, belevágtam egy másik kihívásba is, az egyik kedvenc online magazinom, a DoYouYoga kihívásába is. Itt minden nap #AdvanceYourPractice hashtaggel kellett posztolnunk előre összeállított menetrend szerint bizonyos ászanákról, minden nap másról, és ahogy haladtunk előre az időben, úgy jöttek egyre inkább a haladóbb pózok- persze variációkat, könnyítéseket lehetett alkalmazni. Miközben a saját képeimet töltögettem fel, természetesen szétnéztem, mások hogyan oldanak meg egy-egy bonyolultabb ászanát. Ez volt ez egyik kedvencem, mert bár könnyítést alkalmazott, az is annyira szép lett, hogy itt is megmutatom: 

https://www.instagram.com/p/BVxXG4ElY0X/?taken-by=carolineanne92

 

És hogy mik voltak a tanulságok? Lássuk csak:

 

1. Annak ellenére, hogy nekem nem sikerült egyiket sem maradéktalanul befejeznem (Izánál az utolsó két napon, a jógás kihívásban pedig az utolsó héten már nem sikerült értékelhető képet posztolnom), nem lehetetlen két kihívást is végigcsinálni egy hónap alatt, sőt, volt olyan nap, hogy mindkét kihívás témájába belefért ugyanaz a kép, csak kreatívnak kellett lenni 🙂

2. A jógás kihívás egyik nagy tanulsága, hogy igen, időnként szükség van külső kontrollra (egy tükörre, vagy egy jó insta-képre). Nem biztos, hogy pont úgy állok egy ászanában, ahogy a fejemben azt elképzelem, legyen bármilyen fejlett a testtudatom. Én legalábbis időnként meglepődtem…(és nem feltétlenül pozitív értelemben).

3. A másik, hogy egy ilyen jógás insta-kihívás bizony tud motiválni, hogy gyakoroljak. Egy haladóbb ászanába nem lehet csak úgy beleugrani, kell hozzá melegíteni-nyújtani is kicsit, így aztán ezeken a napokon aztán abszolút komolyan vettem a napi jógázást (jójó, máskor is komolyan veszem, csak lehet, hogy engedek kis könnyítéseket, kedvezményeket…)

4. Emellett garantáltan a család idegeire lehet menni: “léccilécci, csak méééég egyet, most magasabbra emelem!” (jobb, ha magunk csináljuk a telefon önkioldójával). Vagy “ne egyél a gyümölcsbőőőőől, mindjárt lefotózom, utána!”

5. Ugyanakkor elmondhatom, hogy hiába volt a nyomás, hogy képet kell készíteni, két témában is, gondolkodni rajta, felkészülni, megcsinálni, posztolni – és ezáltal egy kicsit kitárulkozni, azért én nagyon jól szórakoztam. Nagyon inspiráló volt mások fotóit, videóit is nézegetni, tanulni belőlük, felfedezni egy-két új menő profilt. Júliusban folytatódik ugyan a DoYouYoga kihívása, kicsit kezdőbb ászanákkal, de abba most nem kezdtem bele. Gyűjtöm az erőt egy következőre…

 

kiemelt kép: Aaron Burden on Unsplash

 

Olvasnál még? 

Ha tetszett a cikk, kövess a facebookon is, ahol akár naponta találkozhatunk, olvasni-, nézni-nézegetni-, hallgatnivalót gyűjtök össze nemcsak jógáról, hanem mozgásról, egészségről, külső-belső szépségről – csak természetesen!

https://www.facebook.com/jogaegyszeruen

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!